Ma kiragsztottam néhány plakátot a pakisztáni árvízkárosultak megsegítésével kapcsolatban Szegeden, az egyetemisták által sűrűn látogatott néhány kávézóban, és közben az jutott eszembe, hogy mennyire ciki már: a színes A4-es plakátokat sutyiban kellett kinyomtatnuk egyikünk munkahelyén. Sajnos így nem lehetett nagytételben legyártani őket, mert hát a pofátlanságnak is van egy határa a munkahelyi fénymásoló használat etikettjében, amelyet nem szerettünk volna átlépni.

Szóval,kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán van-e értelme ekkora gyűjtési akcióba belekezdeni, ha még színes nyomtatásra sem futtya... Próbálunk jók lenni abban, amit csinálunk, minőségi tartalmakat szolgáltatni, még így is, hogy senki nem kap fizetést és mindenki akkor ír, amikor éppen ideje van, és ennek ellenére úgy gondolom, hogy k.va jók vagyunk abban, amit csinálunk, DE! 

Sajnos már néhány hónapja érik bennem az a bosszantó felismerés, hogy lóvé nélkül az ember néma, még akkor is, ha fontosat szeretne közölni. Egy csomó helyszínre nem jutunk el, kellene főállásban egy fotós, meg egy kis kézikamera és rengeteg szabadidő, vagy annyi pénz, hogy ezentúl az egész csapat főállásban, vagy legalább jutalékért, megbízási szerződéssel dolgozhasson a portálon. A tervezett nyomtatott kiadványról nem is beszélve... (amelynek az első száma már be van tördelve és ISSN-t is kértünk rá).

Kicsit elragadtattam magam, ugyanis, ha őszinte akarok lenni, akkor még mindig úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert olyan embereket sodort az utamba a kegyes univerzum, akik rengeteget hozzátettek ahhoz, hogy működhessen a Science Caffe. Nem a véletlen műve, hogy a férjem a webmester és neki köszönhető, hogy van egy elegáns és praktikus honlapunk. Aztán ott vannak a szakfordító biológus és geográfus szerkesztőim, meg a kiforrott, egyéni stílussal rendelkező bölcsészeim. 

Szóval, minden a tökéletesség felé konvergál... Bárcsak egy kicsit jobban megközelíthetnénk azt.

Eszembe jutott a Lovetta Contóval készített interjú. 

Afrikában bármerre mész, mindenhol ezt hallod: "Ez nem fog megtörténni." Apám azt mondja: "Menj tovább! Küzdj! És meg fog történni!".

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.