mivel mindig csak azok írnak, akik éppen lelkesek és ihletett állapotban vannak. Aki elfárad csendben van, vagy el is tűnik egy kis időre, vagy akár örökre. Ilyenkor egyetlen dolog motiválhatja az embert: a fizetés, a megélhetés, a gázszámla...

Ezt nem tudom biztosítani egyelőre.

Emberek jönnek-mennek az újság életében, mindenki hozzá teszi a tőle telhető legjobbat, aztán kinél előbb, kinél utóbb elfogy az a valami, ami miatt ír. Csak úgy. Hogy kifejezze magát. Mint Rimbaud, aki tizanhat éves koráig kiírt magából minden verset, ami benne zenélt, aztán azt mondta, ennyi volt. Ennyi. Vajon medig írt volna verseket, ha fizetést kapott volna érte? És ami még fontosabb: milyen verseket írt volna?

Természetes folyamat ez. Én is átéltem az egyetemi újságnál. Határidőre írni, rendszeresen csakis pénzért lehet. Így köti össze az újságírás a művészetet a kapitalizmussal.

Szeretem Orsi írásait. Ritkán ír, de akkor nagyon. Ő is az a szenvedős fajta. Minden mondatot megrág, mielőtt az olvasó elé tárná.

"Először is, egy vallomással tartozom. Olvasó vagyok, könyvrajongó fajta. Bibliofil, ha művelt akarok lenni (esetleg felvágni a honosodott latin szavakkal, rosszabb napjaimon). Tudom, hogy a digitális kor gyermekeként ezt inkább szemlesütve rejtegetnem kellene, mintsem ország-világ előtt fennen hangoztatnom, hiszen fennáll annak a veszélye, hogy előbb-utóbb valaki rezervátumba zárat, mint egy kihalófélben lévő faj egyedét."

 

Az Álmok Fejedelme - Neil Gaiman munkássága

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.